Kovács Zalán László – tubaművész
Kovács Zalán László tubaművész az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium igazgatója, a Bach Mindenkinek Fesztivál és a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál, az EgressyFeszt és a Sursum Corda Fesztivál fesztiváligazgatója. A budapesti és a müncheni Zeneakadémiákon eltöltött évei alatt számos zenei világversenyt nyert meg szólistaként és kamarazenészként egyaránt. Korábban számos hazai és külföldi zenekarnak volt tagja, rendszeres vendégművésze, később pedig szólistája. Rendszeresen hívják rangos versenyekre zsűrizni, továbbá egyetemekre zenei mesterkurzusokat és tudományos előadásokat tartani. 2013 óta több hazai és nemzetközi közéleti programot és fesztivált indított el. 2020-ban nevezték ki az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium igazgatójának. 2024 óta a Bethesda Gyermekkórház zenei nagykövete. Sokrétű munkásságát számos szakmai és civil szervezet díjjal jutalmazta.
Sipos József – kommunikációs szakember
Bölcsész, majd közgadasági egyetemi tanulmányai mellett újságírói képesítést is szerzett. Pályáját televíziós-rádiós szerkesztőként kezdte, és korán bekapcsolódott a hazai és nemzetközi marketing/reklám/pr tevékenységekbe. Részt vett a Rádio Danubius, valamint a Lintas Reklámügynökség alapításában. Később olyan nagyvállalatok, mint az Aegon, majd a MOL, az Allianz és az UniCredit ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Több nagyszabású rebranding fűződik a nevéhez, jelenleg első számú vezetők tanácsadójaként is folytat tevékenységet. Oktatási szakember-feladatokat a Corvinus, valamint a Metropolitan (korábban Üzleti és Kommunikációs Főiskola) egyetemeken vállalt. Angolul és németül beszél felsőfokon. Nős, két gyermek édesapja.
Balla Timea – rendezvényszervező
Balla Timea életének gyerekkora óta része a zene. A Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola tuba tanszakán tanult, több zenekarban is játszott. 2017 óta a Bach Mindenkinek Fesztivál és a Kapolcska Program koordinátora, több évig szervete a HR Festet. A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt keretében az Eger-víz Napok szervezését végezte. 2023. nyarán pedig részt vett a Nemzeközi Informatikai Diák Olimpia szervezésében, Szegeden. Nevéhez köthető az EdTech Summit Hungary - Oktatástechnológia Konferencia és Kiállítás szervezése is.
Bácskai József
Önkormányzati és pénzügyi területről csatlakozott a szervezőkhöz. Több fesztivál lebonyolításában vett részt, többek között a Kapolcska Program, a HR Fest és a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál. A Bach Mindenkinek Fesztivál 2019-es eseményén önkéntesként segédkezett, majd 2020-tól aktívan részt vesz a programok szervezésében, lebonyolításában. Fő szervezési területe a határon túli események.
Dr. Tóth-Vajna Zsombor – orgona- és csembalóművész, orvos
A régi billentyűshangszer-specialista és karmester Tóth-Vajna Zsombor a fiatal magyar régizenész generáció kiemelkedő alakja. Tanulmányait a budapesti és amszterdami zeneakadémiákon végezte.
Mindemellett általános orvosi diplomát is szerzett a budapesti Semmelweis Egyetemen, ahol jelenleg PhD tanulmányokat folytat. Európa számos országában fellépett, így az Egyesült Államokban is. Szólistaként (négy billentyűs hangszeren játszik: csembaló, orgona, klavikord, fortepiano), karmesterként vagy különböző zenekarok continuo-játékosaként szerepelt.
*A fesztivál 2015-ös indulása óta jelenlegi és korábbi szervezők.